A Mevid nyújtotta páratlan lehetőségek által diákjaink szakértők irányítása alatt válhatnak a jövő mestereivé. Éppen ezért érdemes csatlakozni hozzánk, és megtapasztalni, milyen érzés versenyeken bizonyítani a tudást és a tehetséget!
Magas minőségű szakmai tudás tanulóink kezében
A Mevid elkötelezett a kiváló utánpótlás nevelés mellett, diákjaink számára pedig páratlan lehetőséget biztosítunk, hogy szakértők előtt is kipróbálhassák magukat. A Mevid keretein belül működő Univ étteremben mestercukrászok és mesterszakácsok irányítása alatt sajátíthatják el a jövő cukrászai és szakácsai a szakma fortélyait. Az itt szerzett tudás és tapasztalat egyik mérföldköve a szakmai versenyeken való részvétel.
Rangos versenyen az elsők között
Március 7-8. között Tatán rendezték meg a rangos Farsang Kupát, ahol cukrászok, pincérek, szakácsok és tanulóik mutathatták be tehetségüket a szakmai zsűri előtt.
A versenyen a Mevid-et Kocsis Melinda mestercukrász irányításával Dakai Krisztiánné Niki, felnőttképzésben részt vevő tanulónk képviselte, aki a 130 induló közül két kategóriában is elindult. Niki, a Pécsi Zsolnay SZC diákja, egy hónapos intenzív felkészülés után artisztika kategóriában Hóbortos Manóház alkotásával aranyérmet, míg csokoládés betontorta és lime curd tart munkájával bronzérmet szerzett.
A Mevid-nél szakértő kezek alatt válhatnak diákjaink a jövő szakembereivé, és tehetségüket szakmai versenyeken, vagy a hétköznapi életben neves cukrászdákban is megmutathatják!
Nemrég volt egy kérdésem egy kifizetéssel kapcsolatban, és kapcsolatba léptem a Weis Bet ügyfélszolgálatával. A válasz nem csak gyors volt, de hihetetlenül segítőkész is. A képviselő lépésről lépésre végigvezetett a folyamaton, olyan személyes törődéssel, hogy a WeissBet közösség értékes tagjának éreztem magam. Ez a szolgáltatási szint az, ami a WeissBet-et megkülönbözteti a többi online kaszinótól.